Gyengéden gyilkolászó dal

2009.05.29. 21:23

Már rég eljött az ideje egy újabb nagyobb lélegzetvételű bejegyzésnek. A témája a Killing Me Softly with His Song, úgyis el vagyok maradva a kérésekkel. Ezt a dalt Angyalka ajánlotta. Az eredetit Charles Fox és Norman Gimbel írta, és Lori Lieberman énekelte el. A tengernyi feldolgozás közül mazsolázok ki nektek párat.


Az eredeti felvétele 1972-ben készült. Lori Lieberman első albumára került fel (a német nevű nő egyébként amerikai). Egyszerű akusztikus gitáros alap, majd a vége felé egy kis vonós kiséret. Lassú dal, hát számomra kicsit unalmas, de attól még szép.

 

Roberta Flack sem sokat várt a dal eléneklésével, az 1973-mas Killing Me Softly albumon rajta is van a dal. Igazi női jazz/soul hang. A zenei alap is átpártolt zongorára és dob is került bele. Nekem az ő változata tetszik talán a legjobban. Igazán kellemes.

 

1996-ban a Wycleff Jean-t is magába foglaló Fugees is elővette a dalt, és némi vérfrissítést eszközöltek neki, ugyanis hip-hop stílusban szólal meg, a műfajból elmaradhatatlan rapbetéttel. Amit szerintem elhagyhattak volna, a csajnak viszont egész szép hangja van. A klippben nem tudjuk végignézni a fekafilmet, mert ezek beszélgetnek, mozgolódnak a moziban. Piszok idegesítő az ilyen, nemcsoda hogy végén kitör a bunyó.

 

Úgy látom nagy népszerűségnek örvendenek az acapella feldolgozások a blogon, úgyhogy tolok ide is egyet. Nekem tetszett. Igazából közelebbi infót nem tudok róla, a youtube kommentek sem segítenek, mert azon vannak leakadva, hogy a feltöltő Alicia Keyshez kötötte az eredetit. Én már meg se lepődök az ilyenen a blog indulása óta... :D Nem ez az egyetlen acapella változat, találni egy sárga tállal a neten.

 

Az acapella után hallgassuk is meg Alicia Keys-t a mai soul énekesek között, szerintem elég jó hangja van, viszont szintén unalmas előadás, a vége érdekes, ahogy hullámzik a hangja.

 

Férfiak is énekelték ám a nótát, többek között Perry Como (a képen olyan, mintha Sir Anthony Hopkins akarná megenni a mikrofont). Kellemes a háttérzene, könnyen emészthető, ilyen késő este az altató faktor elég magas. :)

 

Ha 5 éneklő mikrofonfejet látunk, akkor az nem lehet más, mint a Jackson 5. A gyerek Michael és Janet Jackson itt bontogatta szárnyait. A feldolgozás érdekessége a többszólamú énekben rejlik, aztán itt ki is fújt. Azért ez se rossz.

 

Elvileg van Aretha Franklin feldolgozás is, na arra nagyon kiváncsi lennék, de sajnos nem találom. :(

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr81152247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása