Buli a fegyházban

2009.09.24. 06:08

Ma igazi rock & roll-t kaptok, úgyhogy csavarjátok fel a szőnyeget! Nem kisebb dologba vágtam a fejszém, mint Elvis Presley alapművének, a Jailhouse Rock-nak a feldolgozásai összegyűjtése. Én nagyon élveztem a kutatást, remélem ti is fogjátok a posztot.

Az eredetit Jerry Leiber és Mike Stoller szerezte Elvis számára. Az azonos című filmen és kislemezen volt először hallható, 1957-ben. Nem egy mai darab, de időtálló az biztos. Be kell valljam, nem rajongok Elvisért, de amit ebben a számban, főleg az elején művel, az valami fantasztikus. Tényleg tudott valamit, el kell ismerni. A zene is jó, a rock&roll egyik alaptétele. A filmben lévő jelenet is jól megvan koreografálva, a végén jó poén a lövésre önvisszazárás. Elvis mozgása egy kicsit érdekes, néha mintha rongyból lenne és véletlenszerű irányba mozognának a testrészei, de laza nagyon. Így kell ezt csinálni:

 

Az Animals 1964 és 1968 között rögzítette valamikor a maga verzióját, az Animalism and Bonus Hits című újkiadású cd-n található. Komálom az Animalst, úgyhogy ez a verzió is nagyon tetszik, a billentyűs még dob egyet a számon. Eric Burdon meg kitesz magáért, de ilyen hanggal nem nehéz.

 

A Jeff Beck Group második, Beck-Ola (Cosa Nostra) című albumán jelent meg a Jailhouse rock feldolgozásuk. Érdemes tudni, hogy Rod Stewart áll a mikrofon mögött, és Ronnie Wood basszusozik. Egy ilyen felállás nem lehet rossz, Beck nyűvi is gitárt rendesen. Ez már egy kicsit rockosabb verzió, pont nekem való. Erről a linkről megnyitva tudjátok csak meghallgatni.

A szakállban gandalfi mintát követő ZZ Top fenegyerekei is szállítják a saját változatukat, vérbeli blues rock stílusban. Ütős verzió lett ez is. 1975-ben jelent meg a Fandango! című albumukon kell keresni. Most egy frissebb (aka nemtom mikori) koncertfelvételt látunk tőlük.

 

Szintén egy filmből van a következő jelenet. Az eredeti, 1980-as Blues Brothers-ből.  A az azonos nevű zenekart két színész-komikus, John Belushi és Dan Aykroyd két évvel korábban alapította álnéven. A dal a film végszója, magába foglalja a stáblistát, amit egész jópofa módon oldottak meg. Vendégszereppen feltűnnek a blues nagyjai is, egy egy sor erejéig. Nagyon jó a hangja Belushinak, láttam élő felvételeket, és ott is.

Hűűű, mit találtam!
A Queen adja elő a montreali koncerten 1981-ben. Az anyag megjelent 2007-ben dvd-n és cd-n is! (és ez nekem még nincs meg?)
Kicsit sietősre vették a figurát, de nagyon jól sikerült, de azt hiszem már az elején elmondtam mindent azzal, hogy Queen.

 

Nade Freddie Mercury sem itt kezdte. 23 évesen, '69-ben alapította első bandáját, az Ibex nevű formációt. Hát igen, itt még sejteni sem lehet, hogy egy majdani rocklegendát hallunk. Engem legalábbis a frász kerülget, mind az énektől, mind a zenétől ebben a verzióban, najó valószínűleg közrejátszik az amatőr felvétel hátrányos hangzása is valamennyire.

 

Az ABBA, Olivia Newton-John és Andy Gibb egy régi tv műsorban 1978-ból. Az elejét igazából tekerhetjük, valami bejátszást néznek a népek egy gyerek előadásból. Aranyosak a kis törpék, de minket nem ez érdekel, hanem a medley a végén, jobban mondva 7:10 után következő rész. Aranyos tábortüzes hangulatban játszák el a dalt, Oliviáé a főszerep, tök jó, hallgattam volna tovább is, viszont az a mimika amit az elején lenyom, azért megérdemelt volna egy kisebb tarkónvágást. jááj

 

És most jöjjön egy kis hidegzuhany. Chris Brown hiszi azt magáról, hogy a rock&roll neki is megy. Pedig nem. Némileg hip-hoposra vettéka  figurát, épp ezért kicsit belassítottak a dalon, már ez sem tett jót ennek a verziónak, hátmég az, hogy Brownnak nincs hozzá tehetsége, hogy elénekelje a dalt. Egy show-n készült 2007-ben. De legalább készültek egy hülye koreográfiával, hogy amiatt is foghassam a fejem.

 

Ha már a néger gyerek előadóknál tartunk, lássuk, hogyan is kellett volna csinálnia Chris Brownnak. Frankie Lymon sajnos fiatalon, 25 évesen meghalt heroin túladagolásban. Pedig nagyon tehetséges volt, nem semmi, ahogy 1957-ben, mindössze 15 évesen előadja a Jailhouse rockot a At The London Palladium lemezén. Van éleg erő a hangjában ehhez a számhoz. Respect.

 

Nem vagyok oda a Mötley Crüe-ért, de ez a feldolgozásuk egy békefolyamat kezdete. Ők a Queennel versenyeznek a leggyorsabb változat cím elnyeréséért és el is nyerik. Annyira pörgős az ő változatuk, hogy eljátszák, kis közönség sikíttatás, majd mégegyszer jöhet elölről, utánna hosszú husszú gitárnyűvés és ez ki is teszi a 6 és fél percet. Amúgy jók is glam rock. A '87-es Girls,girls,girls albumon meg is találjátok.

 

Van itt még rossz minőségű Prince felvétel is.


 
 

 

A Twisted Sister koncerten játszotta a számot. A '94-ben kiadott Live at Hammersmith  korongon találjátok az amúgy '79-es felvételt. Jó kis glam rock emez is.

 

 

 

 

Erőteljes feldolgozást készített a Brownsville Station. Ezzel hangzásban tettünk egy lépést vissza a rock&roll felé. Nekem bejövős.

 

 

Hogy halljunk mégtöbb női előadót a Jailhouse Rock témában adjunk egy esélyt Patti Smithnek. Tud ám erőt vinni a hangjába a hölgy, bár nekem valahogy mégse tetszik az előadás. Jön utánna egy mégrosszabb előadás a My Generationből, annak már vártam ki a végét.

 

Mondhatnám, hogy végre egy különleges és eredeti verió, de nem biztos hogy ennek most örülök. Ugyanis a The Cramps nevű punkzenekar elég egyedi, de nagyon bizarr feldolgozással állt elő. Pedig a The Cramps egy elég jó punkformáció volt, leszámítva hogy az énekes magassarkúban rohangált.

 

Michael Bolton is felkészült a versenyre, egy '94-es show fellépésével. Egész jó, bár semmit sem ad az eredetihez, és messze el is marad tőle.

 

Az elszállós, pszichodelikus változatával Judy Nylon-nék (Nejlon Judit :)) elnyerték a leglassabb J.R. díjjat. Ezzel egyetemben az egyik legunalmasabb feldolgozás díjját is. Legalább jobban elrugaszkodtunk Elvis verziójától, érdekességnak azért megteszi. 1979-es felvétel.

 

Jerry Lee Lewis mutatja meg mi is az a rock&roll. 1969-es felvétel. Egész jó előadás.

American Idolos bugyutaság, Danny Noriega előadásában:

 

És most vissza az időben '57-ig. Elvis sikerén felbuzdulva előadta az olasz Adriano Celentano, baj nincs vele, de nem is éri el az Elvis utáni mércét.

 

A Residents feldolgozásának meghallgatása után nehéz volt magamhoz térnem, igencsak kimeríti a ezmegmijaszösz fogalmát. Hát nem lettem avantgarde zenerajongó. Csak arra vagyok kiváncsi, ez ki szerint művészet?

 

Stílusosan zárom a bejegyzés végét, a The End nevű formáció feldolgozásával. Hát ez is tovább pusztította az agysejteim. Bár az előző feldolgozás után minden jöhet, ez sem olyan szörnyű. Hangsúlyozom az előző után. Különben itt is teletűzdelném a kottát kérdőjelekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr941401002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása