Mi is az örökmozgó? Létezhet-e ilyen? Ezekre a kérdésekre nem derül itt fény, arra azonban igen, hogy milyen feldolgozások, vagyis inkább előadások készültek Niccoló Paganini Moto Perpetuo, azaz Örökmozgó című művéhez.

Ha nem rémlene, ajánlanám Paganini egy másik művét, amit már egyszer alaposan kiveséztem.
Eredetileg ez egy hegedű versenymű, amit a mester koncerteken adott elő. Sajnos tőle nem nagyon maradt fenn felvétel, de a későbbi korok hegedűseitől már igen. A sok jó közül itt egy gyönyörű, hajmeresztő előadás Yehudi Menuhin-tól 1947-ből.

Klasszikus gitárra egyszerűen száraz ez a mű, úgyhogy helyettük egy elektromos gitár verziót ajánlanék Isaque Soares-től.

Liam Teague játszik ezen a fura hangszeren, aminek sosem jut eszembe a neve (egyik ismerősöm egyszerűen csak nigger-xilofonnak hívja).

De ami igazán nagy szám, azok a fúvós hangszereken előadott változatok. Mert ahogy a nevükben is benne van, fújni kell őket. Amihez levegő kell. A probléma csak annyi, hogy a mű egy pillanatra sem áll meg, és így a játékosnak nincs egy ezredmásodpercnyi ideje sem levegőt venni. Ezért akik ezt el akarják kezdeni, azoknak a körkörös légzésnek nevezett technikát kell elsajátítani. A lényege annyi, hogy amíg kifújja a levegőt (megfelelő nyomással természetesen) a játékos, addig közben levegőt szív be az orrán.
Hogy átérezzétek ezt, nem kell többet tennetek, mint kipróbálni ott helyben ahol vagytok. Úgysem fog menni. :D

Samuel Oliveira klarinéton játsza el.
 

Ismeretlen harczos fuvolán adja elő.

És végül egy kettő-az-egyben előadás Wynton Marsalis-tól és Sergei Nakariakov-tól. Mindketten nagyszerű trombitások, úgyhogy rosszra nem kell számítani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.