Megint az olvasónk ajánlotta rovat következik, Angyalka hívta fel a figyelmünk a Deep Purple dalának, a Burn-nek feldolgozásaira.

A Burn 1974-ben jelent meg az azonos című lemezen. Ez volt az MKIII felállás első lemeze. Tehát már David Coverdale énekel, a basszusgitárt is Glenn Hughes kezeli. Jó kis pörgős nóta, remekül eltalált riffekkel és szólókkal.

David Coverdale persze a későbbi zenekarával, a Whitesnake-kel is játszotta a dalt koncerteken, találtam is egy igazán ütős, és nem is túl régi koncertfelvételt. A hangzás, modernebb, keményebb mint az eredeti, és belecsempészték a Stormbringert is. engem lehengereltek az előadásukkal.

A W.A.S.P. még 2007 előtt átírta, metálosította a nótát, rögzítették is, de aztán mégis lehagyták a Dominator lemezről. A tavalyi Babylon című albumra viszont felkerült. Szinte csak a hangzáson változtattak, viszont én bírom Blackie károgós hangját, úgyhogy bejövős.

Jorn Lande feldolgozás albumáról, az Unlocking The Past-ról már egy külön bejegyzés is megemlékezett. Sajnos ez sem rugaszkodik el eléggé az eredetitől, viszont Jorn hangja kárpótol minket. 2007-ben jelent meg.

A Soilwork feldolgozás szempontból rendes munkát végzett. Zeneileg is belenyúltak itt ott a dalba, az éneket hörgésre cserélték. (no ennek annyira nem örülök, de nem volt vészes) Jó ötlet az a háttérvokál, csak lehetne tehetségesebb aki prezentálja. Minden összevetve, a hörgés miatt kicsit necces, de nekem mégis tetszett az eredeti ötletek miatt.

Angyalka a lelkemre kötötte, ki ne maradjon a Mr. Big verziója. Felesleges volt az aggódása, ugyanis ez a változat még véletlenül sem maradhat ki. Remekbe szabott szólókat hallhatunk, billentyűs híján az organaszólót Billy Sheehan basszusjátéka helyettesíti. A dal 2000 környékén készült, így a gitáros szerepét Richie Kotzen vállalja magára.

 Michael Angelo Batio neve a girámániásoknak nem mondhat újat. Ilyen speciális V alakú kétnyakú gitáron szokott gyakran játszani. Elég jól nyomja. A Burn instrumentális változatát is jól szétszólózza.

Dario Mollo gitáros neve nekem nem mond semmit. :S De nem kell szégyenkeznie, jó előadás, bár az énekes hangja nem tetszik annyira.

A Riot 1994-ben adta ki a Nightbreaker lemezét. Ezen kapot helyet a saját Burn átiratuk. Ez a hard rock verzió is nagyon tetszik, igaz itt is előjön, hogy a szólókon kívül nemsok újat hoztak a dalba.

 Yngwie Malmsteen is előveszi koncerteken. az alábbi '94-es koncertfelvétel nekem is megvan. Ügyes gyerek az énekes is, de a főszerep természetesen Malmsteené, tép is a gitárt rendesen, látványos, úgyhogy nézzétek meg gyorsan:

Glen Hughes nemcsak basszusgitáron játszotta a dalt, hanem énekli is. A példa kedvéért egy '94-es koncert. Itt egyedül énekel, de az idők folyamán olyan nevekkel énekelte a dalt duettben, mint Soto, vagy Lande. Csak sajnos elég gyatra amatőr felvételeken vannak fenn ezek, tehát nem szúrom be, akit érdekel keressen rá. Viszont szólóban sem olyan rossz:

És hogy teljes legyen az ex-Purple tagok sora, zárom a sort a Ritchie Blackmore's Rainbow-val. Adja az ívet ez is, és még több eredetiség  is van benne, mint némely más feldolgozóéban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.