Numanuma Yeah

2010.07.25. 00:21

-Hello, ez Kívánságműsor az XY Rádiónál.

-Hallo! A románoktól kérném a "Dagasztom a Lej"-t

Hangzott egy rádióban a fenti párbeszéd, azóta mindig ez jut eszembe, ha meghallom az O-Zone - Dragostea Din Tei című számát. Lássuk a feldolgozásait:

A dal 2004-ben jelent meg moldovai/román fiúbanda DiscO-Zone lemezén. Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy lett belőle világsláger, de szinte az összes slágerlistára felmászott, még Amerikában is sikerük volt ezzel az eurodance borzalommal. A sikerben talán szerepet játszik a rengeteg poénvideó, ami az internetre felkerült. A legidegesítőbb ebben a diumdisuban most nem a zene, hanem az ének. A marijahitől a falra mászom, a legborzasztóbb top10-be simán  belefér, amit valaha is hallottam, de az "alo alo" rész is erős agresszív indulatokat kelt bennem, amit legszívesebben a készítők módszeres elnémításán töltenék ki. :) Ezek után már semmi az a pár effekt ami még rángást idéz elő a szemem alatt. Egy klippet is gyártottak, amin egy repülő szárnyán álldogálnak, ami köztudottan nem egy életbiztosítás, de sajnos nincs akkora szerencsénk, hogy le is essenek.

 

Azt hiszem nem rejtettem véka alá, utálom ezt a dalt, és még mennyi verzióban kell végighallgatnom, te jó ég!

Nem is tudom mivel kezdjem, mert jó az ilyenen hamar túlesni, de az előzőek után nem tudom, lesz-e elég lelkierőm, lehet inkább valami metál verziót kéne most, de nem, megpróbálom, legyünk túl rajta.

Haiducii verziója nem sokban különbözik az eredetitől, számottevő változás, hogy egy elég gyenge énekesnő és egy úr énekli, ráadásul az életemre törnek, mert a marijahízés az eredeti és az átkozott tücsökciripelés vagy mi is benne maradt. Szintén 2004-es (gyorsak voltak) és kislemezen adták ki. Még klipp is készült amin az énekesnő, és a lámpa meós Brad Pitt szerepel. ez utóbbi kicsit be van drogozva.

 

Szerencsémre a Bloodhound Gang is érdemesnek találta elénekelni a dalt a 2007-es müncheni koncertjén. Jó lett, így már ki lehet bírni. :)

 

Egy O-scar nevű formáció is készített egy rock változatot, mondjuk elég monoton lett, és a dob is elég dobgép gyanús, a hangzás sem a legjobb, de inkább ez, mint az eredeti.

 

Na ezen gyakorlatilag beszartam. Opera verzió szimfónikus zenekarral. Egyrészt a poénfaktor nagyon magas, de szerintem a zene is ötletes lett. Lengyel barátaink voltak ennyire elborultak, a legszebb az egészben, hogy egy feléjük híres komponista keze van a dologban.

 

A német Audiosmog punkrock változata következik. Nem lett rossz, tetszik.

 

A new york-i ambient/death metál zenekar, a Yvangelynn instrumentális feldolgozással rukkolt elő. Azért érződik az ambient hatás, meg némi nagyzenekari sample is befigyel, de aztán dallamos metálgitározást is kapunk. Ilyenkor rájön az ember, azért nincs rossz dallama a nótának, csak körítés kérdése az egész.

 

A Zornon (igazából Trooper) paródia jelleggel dolgozta fel a dalt. Az alap itt is rock, az ének meg szándékosan (legalábbis remélem) borzalmas. Több énekes szerepel, mint más stílusban énekel, vagy inkább borzolja a hallójárataink.

 

Aztán a metal etap végére egy ütős verzió. Itt is több énekes (férfi-nő egyaránt) szerepel, ők se első osztályúak, de a zenével nagyon jól eltalálták a nótát, a gitárszóló is bejövős. Mondjuk a feltöltő a banda nevét, vagy valami támpontot adhatot volna. És a youtube megjegyzéseknél is sántít a 2003-as felvétel, ha meg nem, akkor egy óriási összeesküvés történt az ellmúlt években és ez az eredeti, mert az O-Zone csak 2004-ben írta a dalt... Mivel igencsak kevés az esély erre, így kijelenthetjük, a kedves feltöltő nemcsak, hogy kevés információt szolgáltat, még azzal is félre akar vezetni. Komolyan mondom, itt világméretű összeesküvések vannak.

 

A szép román Viktória titkai modell, Alina Puscau is egy diumdisut kreált nekünk. Jajj nekem, de legalább van mit nézni.

 

Azt hiszem az Irigy Hónaljmirigyet nem kell bemutatnom, és a Numerakirály paródiájukat sem.

 

Amatőr akusztikus cucc, van belőle jópár, csak egyet mutatok: 

Van nekünk egy J-pop csodánk is, egyenest japánból, angolul románul meg még kitudja hogy. Csak az eleje érdekes a posztunk szempontjából, ugyanis ez egy medley(féleség)

 

Rengeteg nyelvre refordították, értetlenül állok a dolog előtt, de ha az angoloknak

ez kell:

 

 Vagy ha a finneknek épp Skidpops borzalma kell, hát lelkük rajta.

 

hogy a koreaiak is értsék:

 

Még nagyon sok nyelvre lefordították, de őket majd egy más alkalommal összegyűjtöm.

A bejegyzés trackback címe:

http://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr602173995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gumimaci az operában 2010.07.29. 21:25:52

Az egyik nap éppen arról olvasgattam, hogy hányféleképpen feldolgozták már a Dragostea Din tei-t, és az egyik feldolgozás, a zenekari változat operaénekesekkel, kiemelkedett a többi közül: Elkezdtem kicsit keresgélni, és mint kiderült, ez a zenekar ...

Trackback: Plágium földjén 2010.07.25. 19:18:00

Hogy kiktől nyúlta a slágereket a Bikinitől kezdve Deák Billen át a Pokolgépig számos magyar muzsikus? James Cameron Avataros ámokfutása után most a magyar plágiumhadsereget szedegettem össze.       Az ötlet egyébként az Efott kell...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

reccs 2010.07.25. 19:08:56

Az opera verzió zseniális, rég nevettem ilyen jót!
Egyébként hasonló tapasztalatom, régen volt nálam egy ABBA tribute album, csak hard rock/heavy metal verziók, akkor jöttem rá, hogy ezek tökjól megírt cuccok.
Meg is találtam:
www.youtube.com/watch?v=JrPncWawvyE&feature=PlayList&p=5EB895E2B8954057&playnext=1&index=22

galagonya 2010.07.25. 19:13:15

A metal covereshez: nincs itt semmi összeesküvés, ha jól tudom, egy román népdal volt eredetileg a "Dragostea..." igy elméletileg lehet 2003-as is. Ha jól emlékazem a Haiducii is előbb énekelte, mint az O-zone :)

Lhet fikázni -izlés dolga-, DE mikor lesz egy olyan magyar sláger, amit lengyelek, németek, japánok feldolgoznak és magyarul énekelnek ?? :(

Fatman 2010.07.25. 19:39:29

Amióta az O-Zone dal feltűnt, határozott meggyőződésem, hogy én valamikor nagyon régen (talán még a 80-as évek elején) hallottam már ezt a májá-hé májá-hó-zást de több info nem jut eszembe! Szerintetek van alapja a deja vu-mnak?

vuvuzela importőr 2010.07.25. 19:42:11

Az opera verzió tényleg érdekes. Szép a koreai tanárnéni is. :)
Azért érdekes, ennyire borzalmas egy nóta, mégis milyen népszerű lett. Abban a fülbemászó dallamban biztosan van valami zseniális, ami annyi embert megfog. Nem a marketinggel érték el a sikert az biztos. Kíváncsi lennék, legalább meggazdagodtak-e rendesen belőle. Nem tartom sokra a számot, de ha már annyira sikeres, akkor a csóró moldovaiak megérdemelnék a zsét...

mike rame 2010.07.25. 20:01:34

galagonyának üzenem, hogy ha szereti a youtube-ot, akkor már rátalálhatott az Omega Gyöngyhajú lány rengeteg külföldi verziójára. nemcsak scorpions, de ha jól rémlik, egy lengyel popsztár is előadta, ráadásul magyarul!!!
...és hát hadd ne hasonlítsam össze az Omegát ezzel a román gyerekdal-karikatúra-borzalommal...

a kertész tömlővel 2010.07.25. 20:21:18

a rihanna live your life mér maradt ki a video linkek közül?ha már a legsikeresebb feldolgozása sztem ennek a borzalomnak??

01020304 2010.07.25. 20:28:51

Létezik egy breakbeat verzió is.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.07.25. 20:40:26

Nem feldolgozás ugyan, de a teljesség kedvéért érdemes lett volna feltenni a dagadt srácos videót is:

www.youtube.com/watch?v=e8xvK-tD8Jg

transistor 2010.07.25. 20:43:06

Lerohadt az agyam a végére.

tff 2010.07.25. 20:52:25

Említsük meg a Béres Zoo-féle feldolgozást is:
www.bereszoo.com/roxy/dalok/gyujtokmajra.mp3

indapass90210 2010.07.25. 21:12:34

Azért nem árt megemlíteni, hogy a dalt Dan Balan írta.

Itt az ő verziója: www.youtube.com/watch?v=I6C2DU6mr90

Nekem volt szerencsém Dan Balan koncerten lenni. Nagyon jó hangulatot tud csinálni a srác.
Ami még elég érdekes lehet tőle a nagyközönségnek, az a Chica Bomb:
www.youtube.com/watch?v=9DODr1dyFPw

Nekem tetszik.

Hollandi · http://oranje.blog.hu 2010.07.25. 21:20:13

és itt a legújabb román "sláger" is (csak erős idegzetűeknek!):
www.youtube.com/watch?v=klu5ndRqMys&feature=related

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.07.25. 21:20:34

Mi miért nem tudunk ilyet csinálni, pedig van egy két tehetségtelen sztárunk...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.25. 21:35:12

Ha nem tetszik a nóta minek írsz róla cikket?

Vagy ez a munkád amit utálsz, és csak azért írtad, mert a szemét főnök kiadta neked melónak?

Azt én sem tudom, hogy mi a jó ebben a nótában, de valami az egész bitos, különben nem fogta volna meg ennyire az embereket világszerte.

Feldolgozni, parodizálni, koppintani az igazán jó műveket szokták. Ez pedig valamiért az, valószínűleg a dallam fülbemászósága miatt és mert vidám nóta, kevesen esnek depresszióba tőle.

Szóval a titkot nem fejtettük meg, de nem is mi írunk világslágereket.

mike rame 2010.07.25. 21:48:42

@Hollandi: basszus, ez nagyon gáz... 42 másodpercig bírtam hallgatni. az egész erre a förtelmes dagasztom-a-lejt-re hajaz. nem kell hozzá zenetanárnak lenni, hogy észrevegyük: még lopott elemek is vannak belőle. olcsó, gyenge, zenének nem nevezhető gyötrelem. hajrá románia, még minket is alul tudtok múlni a sok szeméttel, amik egy jóizlésű országban a stúdiót sem hagynák el...

kamasuka 2010.07.25. 21:51:59

Az Írigy paródiáról jutott eszembe ez:

www.youtube.com/watch?v=fQm7dFO4E1Y

Ugyan nem ez a numanuma, de van olyan "jó" ... :D

indapass90210 2010.07.25. 21:54:31

@Hollandi: kösz, pont ezt kerestem :)

Ez annyira már nem új, és egész jó.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.25. 21:56:33

Trooper a favorit. Egyébként se rossz zenét tolnak, de ezt úgy megcsinálták, hogy a hülye is hallja, hogy paródia. Kíváncsi vagyok, tényleg az-e a dalszövegük jelentése, amit az egyik user feltolt Utube-ra.

indapass90210 2010.07.25. 21:59:02

@mike rame: Ha annyira alulmúlja Mo.-t Románia zenében, akkor magyarázd már el kérlek, hogy a faszban román együttesek/énekesek kerülnek fel nyugati országok listáira?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.07.25. 22:14:03

Mi magyarok még gagyit sem tudunk elég eredményesen gyártani, hogy világszám legyen :D

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.07.25. 22:41:56

Te Jó Ég! Ilyen se volt még, először azt hittem, valami spamrobot szállta meg a blogot, onnan a 23 komment. Visszavárunk mindenkit máskor is! ;)
@Gyárfás: Köszi!
@mike rame: A Gyöngyhajú lány földolgozásaiból már mi is szemezgettünk.@Lesből Támadó Szárítókötél: Ismerem a videót, azért nem raktam be, mert nem feldolgozás.

@Akitlosz: Ez nekem nem munka, hanem hobbi, műszaki ember vagyok, nem újságíró. Mikor cikket írok valamiről nem azt nézem, hogy szeretem-e az eredetit, bár sokszor választok olyat, amit vagy szeretek, vagy az egyik földolgozása áll közel hozzám. Ennél a bejegyzésnél nem ez volt a szempont. Ha találok valamikor egy feldolgozást, azt könyvjelzőzöm, és később készítek belőle egy bejegyzést a többi verzió összegyűjtésével. Itt is valahogy ráakadtam valamelyik verzióra youtube sasolás közepette, (asszem a Yvangelynn-re) lementettem, és mikor gondolkoztam, ma mi legyen az alapanyag, épp ráesett a választás. Amúgy lehet dalokat is ajánlani, előbb utóbb azoknak is felkeresem a feldolgozásait, tökmindegy, hogy éppen tetszik-e.

mike rame 2010.07.25. 22:53:19

@Dövan: te még hiszel a slágerlistákban? :D mókás vagy! még nem jöttél rá, hogy a toplistás helyezés fordított arányban van a zene minőségével? ilyenekkel inkább ne is szerepeljünk nyugaton, nagyon égő lenne. én a ZENÉT preferálom, de majd kinövöd te is a slágerlistákat. persze addig is hallgass jó sok román popzenét, hátha végképp elcsökevényesedik a maradék zeneiséged is... amúgy meg olyan sok román slágert nem nagyon hallok nyugatról, annyi biztos van nekünk is ;) bár te biztos jobban képben vagy a román slágereket illetően...

prof. Perselus Piton 2010.07.25. 23:09:33

régen nevettem ilyen jót...köszi :-))

indapass90210 2010.07.25. 23:17:01

@mike rame: csakhogy ebből itt többet eladtak világszinten, mint magyar zenéből egy év alatt összesen :) És akkor abba már Bikicsunájtól Lisztig mindenkit beleszámoltunk.

Zenei ízlésről meg annyit, hogy én a dance/techno-t, ami általában a diszkókban megy, részesítem előnyben, és semmi baj vele.

prof. Perselus Piton 2010.07.25. 23:31:52

@Lidérc: címlapos lettél, azért szálltunk meg :-)) blog-név alapján tuti nem sokan kerestek-találtak meg...na de majd most :-P

intuitive 2010.07.25. 23:58:49

"átkozott tücsökciripelés"

:D

mike rame 2010.07.26. 00:21:10

@Dövan: pont erről beszélek: hogy egy gagyi, óvodás szintű szemetet zabálnak az emberek. nézd csak meg az eurovíziós dalfesztiválokat! ömlik a híg fos onnan is. zenei érték nulla! persze ebből lehet a legtöbb előnyt kovácsolni, leginkább anyagiakat, de ez ettől még borzalmas. mivel én is szeretem az elektronikus zenét, és ha bulizni akarok, akkor prog house-ra megyek, így van közös vonalunk, de ez akkor is egy hulladék, aminek a kukában a helye. semminek sem üti meg a színvonalát, legfeljebb egy ovis mondókáét. és hogy még egy titkot eláruljak, pont a legegyszerűbb, leggagyibb "zenék" a legnépszerűbbek. miért? mert ezek másznak be az ember fülébe a legkönnyebben. ez örök törvény. de ez ettől még egy olcsó, színvonaltalan szarság, amire én nem lennék olyan büszke bármennyit is adnak el belőle. mert nem ez a mérce! legalábbis nálam. szerinted 40 év mulva is kapható lesz külföldön? persze, hogy nem, mert senki nem is fog rá emlékezni. az Omega, vagy az LGT lemezei viszont mai napig kaphatóak egész európában. még a 40 évvel ezelőtti is. na ez a mérce! úgyhogy itt dőlt meg a hülyeséged, amit írtál, hogy ki mennyi lemezt ad el. de ha neked továbbra is ez a borzalom az etalon, és az nyugtat meg, hogy hány százezret adtak el belőle, hát lelked rajta, talán egyszer a ZENÉT is megszereted.

pnegyesi 2010.07.26. 06:42:39

@Luigi: Waldemar Malicki a hősöm. Carmen metal verziót érdemes megkeresni

beszerző · http://beszerez.hu 2010.07.26. 08:00:50

Sztem igenis jó zene...nem komoly, semmi mondanivalója, de hallgatható...ue. igaz a másik ismertebb nótájukra, a Despre Tine-re is:-)
Sztem kimondottan eredeti és vicces a klip (mittomén, bocskoros szerkó, elég önironikus).
A 'mirigy-verzió is humoros, kimondottan találó nyelvi leleménynek tartom a "minden muff ezt stíröli" szöveget, télleg olyan szinten kamuromán, h még magyar is közben:-)))

goumba 2010.07.26. 10:04:35

kicsi adalék az O-zone munkásságához, egy gyönyörű, a román nyelvet dicsőítő ballada formájában: www.youtube.com/watch?v=kd4Z1f8-0yc
erősen nyers, guglitranszlétes fordításban:
Hit tetején egy ferde sors
Jobb mozog az egész élet
Mi csak hiányzott a nyelvet.
Egy másik én, ne sírj a dobozban
Már nem változik a véleményem
Nem adom fel a nyelvünket.

Míg a zajos világban
Lesz az emberi lélegzet,
A szent és gyönyörű örökké
Nyelvünket kell élni.
Valami örök, nem fakulnak
Saját beszéd-gyönyörű magas,
Mindig a nap alatt, hogy rezonálni
Mint egy dal a nyelvünket.

Szóval a szándék a kék láthatáron
- tudva, hogy emelje fel a pogány -
Nem adom fel a nyelvünket,
Mi a román nyelvet.

goumba 2010.07.26. 10:08:47

bocs, az első sor lemaradt + kicsit értelmesebben:

Ha egyszer az ég úgy hozná,
hogy megver a keserű sors,
inkább némán élnénk egész életünket,
mint nyelvünktől elszakítva.

goumba 2010.07.26. 10:10:59

@pnegyesi: azér a gumimaci se semmi ;-)))