Az Exon és a Csipkerózsika

2010.11.19. 01:00

Igencsak elhamarkodott volt a legutóbbi heti 3 bejegyzés kijelentésem... Ami azt illeti elég sok minden közbejött, de a legnagyobb akadály mégis az, hogy az utóbbi hetekben elég labilis a netem és amikor nekiálltam írni, mindig elment. (Még mindig keresek társszerkesztőt az ilyen helyzetek elkerülése végett...) Viszont ahogy a statisztikákat néztem, nem csökkent a látogatottság így a néma szezonban sem, ez azt jelenti, hogy vagy bejött a 2 gyesznó, amit a googlinak küldtem, vagy az olvasóim érdemesnek találnak idelátogatni, és türelmesen várják az új bejegyzéseket. Köszönöm a türelmet és az olvasást. Jó hír, hogy alapanyag van bőven.

Mindig megtisztelő, mikor egy zenész saját maga keres fel egy nótájával. Most is ez történt, az Exon zenekar küldte el pár blues feldolgozását. Részletek a hajtás után.

 

Az Exon egy mindszenti blues zenekar, koncertjeiken a saját számok mellett feldolgozásokat is játszanak.

Kezdjük mondjuk a Hobo Blues Band - Csipkerózsika és a hét törpe számával. A dal 1996-ban jelent meg Hoboék Vadaskert című lemezén. Aranyos, pajzán kis blues nóta. Képzeletbeli 18-as karika a szöveg miatt. Apropó a szöveg Hobóéknál is változott az évek folyamán. (ha jól tudom az albumon még más, pl internet helyett fax, meg ilyen apróságok) Jubileumi koncerteset találtam nektek a tubon.

 

 

Ügyes srácok az Exonosok, az énekes hangját pont Hobo dalokhoz találták ki, szerintem hasonlít is a mesterére. (Ezzel a frizurával külsőleg is. :) ) A dal szövege maradt, viszont a zene az évek alatt, mióta játszák, átalakult. Ha objektíven, feldolgozás szempontból nézem, azért még eléggé hasonlít az eredetire, ha nem egymás után hallgatom meg a kettőt, hanem mondjuk félóra késéssel, nem hiszem, hogy feltűnt volna, más a zene. Így többszöri figyelmes meghallgatásra azért érezhető a differencia. Ettől függetlenül tetszik az előadás.

 

Most jöjjön a Dropkick Morphys nótája, a Sunshine Highway. Jóféle ír/kocsmapunk muzsika, jól esik a sörike mellé. (Ebben a pillanatban tesztelve) 2005-ben jelent meg a The Warrior's Code lemezükön.

 

Ezt is feldolgozta az Exon. A külföldi daloknál viszont a zene maradt érintetlen, de saját, magyar szöveget írnak hozzá. A szöveg nem fordítás, hanem teljesen saját. Idézek a levélből:

"Hozzátartozik a képhez hogy ezek a magyar szövegek nem fordítások. Semmi köze nincs az eredetihez.

Hogy miért is csinálunk ilyen feldolgozásokat? Őszintén szólva 1 fő oka van: nem tudok angolul és annyi angolul pocsékul előadott számot hallottam már hogy inkább maradtam a magyarnál :) Egyébként se vagyok profi énekes, hát legalább a rossz kiejtésemen ne tegye még rosszabbá a dolgot :)"

Pedig manapság a bikicsunájjal lehet a leggyorsabban befutni... ;)

A dalnak a Menni kéne címet adták. Jó kis közönségénekeltetős koncertnóta lehet, ha a közönség megtudja a szöveget. 

 

A német Die Toten Hosen 1996-os Opium fürs Volk lemezén adta ki az Und So Weiter című számát. Lendületes, keményebb punkzene. Nagyon jó benne a szájharmonika, ad neki egy kis vidékies ízt.

 

Persze ebből is van Exon verzió saját szöveggel. A cím maradt az eredeti. Olyan mintha Hobo punkot játszana. :) Kétszer olyan hosszú, mint az eredeti és még gitárszólóval is ki van bővítve, nálam az külön pirospont. Kár, hogy a felvétel minősége nem túl jó.

 

A zenekar honlapján található még feldolgozás, és a saját számokba is belehallgathatnak az érdeklődők.

www.exonmusic.hu

Ajánlom a honlapon meghallgatásra a 10 dolláros kúrvák című számot, ZZ Top - La grange számának feldolgozása.

Szerző: Lidérc

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr282458463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ikkyu · http://www.ikkyugasztrokalandjai.blogspot.com/ 2010.11.20. 11:57:44

Nemrég játszottak nálunk a Vadmacskában, besz@rás jó buli volt! Az énekes előadás módja, gesztusai egy az egyben a régi Hobo! Más blues/rock zenekarokkal szemben, akik "csak" lenyomják igényesen a bulit, ők együtt élnek a közönséggel és hangulatot csinálnak! Aki még nem látta őket, az csak sajnálhatja! rock&roll

passaran 2011.02.23. 21:08:51

A 10 dolláros kurvák c. szám most már egy koncertvideón is megnézhető :)
www.youtube.com/watch?v=osgK3oKJc9o