Bandázás Jackoval

2009.01.20. 22:57

Ma Michael Jackson és Eddie Van Halen közös dala, a Beat it és egy bandányi feldolgozása kerül fel a blogra. (Van Halen nyűvi a gitárt a dalban)

Az eredeti szám az 1983-as Thriller albumon található. A klippben egy teherautónyi HVCS és egy másik gang találkoznak valami raktárhelységben, hogy megegyezzenek a fészer birtokjogáról. Persze előkerül a bicska is, és a világ legfurább késeléses jelenetének lehetünk szemtanúi. Jacko meg akkor megy kocsmába, mikor az már bezárt, és egy lélek sincs. Aztán rájön, hogy dákó és golyók nélkül unalmas a billiárdozás, ígyhát ő is elszalad a raktárba, aztán meggyőzi a jelenlévőket, hogy ez bizony az ő csehója, ígyhát további nézeteltérésnek helye nincs. Közben egy néger kocka epilepsziás rohamot kap a sok Commodore-ozástól. Érdekes hely ez az Amerika, hogy még a csatornából is bandatagok bújnak elő. A szám amúgy tökjó, Van Halent nagyon szeretjük benne.

 

Kezdjük a Fall Out Boy feldolgozásával. A poppunk/emo(?) zenekar tavalyi nagy slágere meghódította a magyar kereskedelmi rádiókat is, még a csapból is ez folyt, nem is olyan rég. A girárszólót, egy vendég gitáros John Mayer játsza, bár ebben a számban szerintem annyira nem májer. A klippet meg nem értem, addig tiszta, hogy a csávó kiviszi a szemetet, de onnan nem találtam nagyon vezérfonalat. Pedig valami díjat is nyert, azt hiszem.

 

A következő feldolgozás egy tv műsorban hangzott el, Charlotte Church és Amy Winehouse énekelnek. A két hölgy énekesi teljesítményétől nem vagyok hasra esve, de
 azért még elmegy. Ami nagyon tetszett, az a zenészek teljesítménye, a gitáros is oda tette magát rendesen, de hangulatos például a fúvós kiséret is.

 

Mielött nagyon bekeményítenénk, egy nagyon lágy feldolgozás. Richard Cheese 2004-es I'd Like a Virgin lemezéről. Csak két perces ez a szám, de azt hiszem, ennyi elég is lesz belőle. :)

 

Most jöjjön egy kis zúzda, ugyanis a görög melódikus death metal zenekar Inactive Messiah dala jön a 2006-os Be My Drug albumukról. Vigyázat, hörgés hallható benne, de annyira nem vészes, szerintem. (Én ugyanis nem szeretem a hörgős börgős nótákat, 1-2 kivételtől eltekintve) Viszont tetszik, hogy nagyzenekari betéteket is csempésztek a nótába.

 

A melodic death metal zenekarok úgy látszik szeretik ezt a számot, mert van még ebből a műfajból versenyző. Az olasz Raintime következik, a 2007-es Flies & Lies albumán keresendő feldolgozásával. Ebben mégkevesebb hörgés van, viszont egy zúzós, de lendületes nótával állunk szemben. Nekem bejött.

 

Most következik a leghörgősebb. A Jameson zenészei igazi black/trash zúzdát alakítottak a Beat Itből. A tavalyi Down For The Count albumukon található. Nekem ez a szám már kicsit túl agresszív.

 

Nézzük meg, az egyik leghíresebb parodista, Weird Al, Eat It című paródiáját. Nemcsak a számot, hanem a klippet is kiparodizálja. Szerintem fergeteges lett. :D

 

A mókusok megint alkottak, számomra még újdonság, úgyhogy ezen is jót röhögtem, bár a 10. ilyen feldolgozásukon már lehet, hogy nem fogok. Alvin and The Chipmunks  videojában a rajzfilből vágott alá képeket, egy rajongó. Ötletes lett.

 

 

És a végére ismét egy nagyon beteg feldolgozás. Señor Coconut and His Orchestra elnevezésű formáció 2004ben alkotta ezt az alkotást. Stílusba nemigazán tudom besorolni, maradjunk a latinos-kongás izénél. A video is elvont felváltva látunk az eredeti klippből részleteket és köztük valami kisgyerek hétköznapjait is nyomon követjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr4892241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása