Vadvilág

2010.03.31. 23:19

Megint egy olvasói kérésnek teszek eleget. Angyalka kereste össze Cat Stevens dalának, a Wild World-nek a feldolgozásait. Nekem már csak valami szöveget kell kerítenem mellé. Essünk is neki:

 

Az eredeti dal, 1970-ben jelent meg az überfrankó borítóval rendelkező Tea for the Tillerman lemezen. Cat Stevens akkoriban szakított a barátnőjével, ez inspirálta a dal megírásában. Világsiker lett a dalból, máig a legismertebb nótája az azóta Yusuf Islam néven alkotó Stevens-nek. (Ez sem az eredeti neve.) Kellemes kis akusztikus gitáros nóta, az album verzióban szerepel egy zongora is, így nekem az jobban tetszik, mint az élő, csak gitáros felvételek. Íme az albumverzsön:

 

Jimmy Cliff  nagyon ügyes volt, mivel a saját feldolgozását még az eredeti hivatalos megjelenése előtt kiadta kislemezen, szintén 1970-ben. Sokán ezt gondolják emiatt az alapműnek. Jimmy reggae stílusban írta át a dalt. Ki nem állhatom a műfajt, de ez még egész jó. Több hangszert is használnak, mint az eredeti, a zongora is nagyobb hangsúlyt kapott, a gitár viszont háttérbe szorult. A dal mellé a '70-es évek aranyos mozgáskultúrája is jár, ez a combo feldobja az ember napját.

Sajnos a beágyazást tiltja a youtube, ezen a linken találjátok:

https://www.youtube.com/watch?v=8Bg-DHve5gQ

 

Cliff verzióját gondolta tovább Maxi Priest 1988-ban. Ez a dal még reggaesebb, mint az előző. Kezdek aggódni, mert ez valahogy jobban is tetszik, mint Cliff változata. Színesebb. Az előadó saját nevével fémjelzett lemezén került forgalomba. Készült hozzá egy erősen beszívott klip is, repkedő tárgyakkal. Lessük is meg! Alt. link (ha a beágyazott nem jönne be)


Maxi Priest - Wild world
Uploaded by edvmaxi. - Watch more music videos, in HD!

 

A legjobb verzió azért mégiscsak rock, (bár ez szubjektív vélemény) és a Mr. Big követte el. Ez a dal is több slágerlistára felkerült, szélesebb körben ismertté téve a hard rock formációt. A gitár itt is akusztikus fajta, pedig egy Paul Gilbert szólónak örültem volna, de természetesen így is nagyon jó. Tetszik a klipben ez a vadvilág asszociáció.

 

Ezek voltak a leghíresebb feldolgozásai a dalnak, most jönnek a "futottak még" versenyzők, azért nem kell mind leírni...

1971-ben elég sokan előrukkoltak a saját változatukkal. Például itt van Barry Ryan, akiről nem sokat tudni, ugyanis igen hamar felhagyott az énekléssel egy baleset miatt (megégett az arca, mikor egy felvétel közben a stúdióban tűz ütöt ki) , pedig az ő változata meglepően jó! Sok hangszer szerepel, a vonósok főszerepet kapnak. A kórus, a végén a "sikítozás" szintén kellemes meglepetés volt. Csillagos ötöst kap tőlem.

 

A puerto rico-i vak gitárvirtuóz, Jose Feliciano akusztikusgitáon adja elő a dalt. Szintén 1971-ben került a boltok polcaira, That the Spirit Needs lemezén.

 

Az olasz díva, Patty Pravo ugyancsak 1971-ben énekelte a dalt, a Di vero in fondo korongján található. Az alábbi felvételen úgy mosolyog, mint egy jóllakott napközis, csak azt felejti el, hogy ez egy szakítós szám. Ezt az átélést. :)

 

1987-ben volt egy kis botrány a dal körül, ugyanis a Pet Shop Boys-t plágiummal vádolták, a bírálói szerint a PSB  It's a Sin című nótájához loptak dallamokat a Wild World-ből. A legfőbb vádló Jonathan King zenész volt, aki hogy demonstrálja állítását, az előbbi zenéjéből és az utóbbi szövegéből készített egy dalt. Hát. Láttunk már durvább nyúlásokat is, memóriafrissítésnek ott van a Botrányba fulladt lopások rovat. ;)

 

A német szintipop duo, az Inker & Hamilton is egész kellemes popverziót készített, hogy erősítse a női énekes vonalat a témában. 1987 - Dancing Into Danger nagylemez.

Punk verzió még nem volt, ezt pótolja nekünk a kanadai SNFU. Végre egy darab, amiben torzít az a villanygitár. :) Akit megnyert a néhol káoszba fulladó csörömpölés, az a 1988-as Better Than a Stick in the Eye lemezükön keresse.

 

A német Wise Guys több olvasóm örömére, acapella előadást tart nekünk. Az énekkar egyik tagja a neve alapján magyar gyökerekkel rendelkezik. A mű az 1994-es debütáló, Dut-Dut-Duah! címre keresztelt nagylemezen kapott helyet.

Szintén punk, de a populárisabb fajtából. A Me First And The Gimme Gimmes bandával már találkoztunk a blogon, punk-rock covereket készítenek. A Wild world átgondolásuk a Blow in the Wind lemezükön jelent meg 2001-ben. Nekem tetszett.

 

Egy érdekes jelenség következik, mikor egy eleve feldolgozáshoz készül a tribute alkotás. A Mr. Big dalokat feldolgozó tribute lemezen a 2004-es Mr. Big Influences and Connections Volume 1-n található nótát az alábbi formáció készítette: John Waite-ének, Lanny Cordola-gitár, Chuck Wright-basszusgitár, Pat Torpey-dob.

 

Peter Gabriel és maga Cat Stevens is többször előadta koncerteken közösen. Mint 2003-ban, amikor a felvétel készült. Érdekes ez a kórus meg a duett. Elsőre nekem nem tetszett, de aztán meghallgattam mégegyszer. Ha fénykorukban éneklik, nagyon jó lehetett volna.


Cat Stevens & Peter Gabriel - Wild World 2003 (Live At 46664
Uploaded by molusc_power. - Music videos, artist interviews, concerts and more.

James Blunt a 2007-es Live Earth koncerten adott elő a saját stílusában egy kiváló átiratot. Nagyon tetszik a villanygitáros ügyködése, mégha nem is kap nagyszerepet. Blunt az átélés miatt kapja a pirospontot.

 

A Blue Lagoon formáció reggae-pop stílusban nyomul. Na ez a párosítás betette a kiskaput. Kibírhatatlan. Ha valaki mégis érdeklődne iránta, 2008-ban jelent meg kislemezen. Ezt sem engedi beágyazni a youtube, mondjuk ezt most meg is értem, én se szívesen terjesztem...


BlueLagoon - Wild World Video
Uploaded by EMI-Team. - Music videos, artist interviews, concerts and more.


Beth Orton egy kellemes, dúdolgatós folkrock változatot készített a How to Deal című filmhez 2003-ban.

 

Skye Sweetnam feldolgozása keveri a pop, az elektronikus, és a rock műfajok elemeit, de a keletkezett egyveleg engem nem nyert meg. Egy átlagos modern popszám lett, kicsit több pröntyögéssel. 2003-ban égették a Billy S. című korongra.

 

Szintén a női szakaszt erősíti Ira Losco. Ő koncerteken játsza a dalt, az alábbi videó aalapján egész jó előadás, csak sajnos a hangminőség elég ergya, így nem tudjuk teljesen élvezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr121885815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angyalod · http://angyalkucko.blog.hu 2010.04.02. 15:17:37

köszönöm :)
hát nem véletlen mondtam h a Mr Big-et ne hagyd ki. számomra övék az eredeti. főleg h volt itt egy-két borzalom :D

Angyalod · http://angyalkucko.blog.hu 2010.04.02. 21:15:04

@Olman: iggen iggen láttam is azt a részt, meg azt az évadot asszem pont szinte végig :) a dal maga ebben a verzióban nem nagy szám de ha láttad az egész évadot.. :)

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.04.02. 22:19:45

@Angyalod: igen, de akkor viszont nagyon ott van!

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.04.27. 21:18:38

Sungha Jung változat (12 éves a srác, bár a koreaiaknál ez 13-at jelent :))
www.youtube.com/watch?v=VdI0v4B8Vfg
süti beállítások módosítása