Popcorn #1

2009.09.17. 08:00

Mivel mától kezdődik hivatalosan a moziünnep, emlékezzünk meg rá a mozikban fogyasztott legnépszerűbb kajával és egyben számmal: a Popcornnal. A moziünnep is többnapos, úgyhogy ezt a feldolgozást is több adagban fogjátok kapni.

A zsidó származású Gershon Kingsley írta, amivel gyakorlatilag megteremtette a szintipop műfaját. Maga a szám nem valami túl bonyolult, de a dallama könnyen megjegyezhető és élvezetes. Állítása szerint még fiatalon figyelte egyszer sokáig a pattogatott-kukorica készítő gépet és azt mondta, hogy ő tudna írni erre egy dallamot. És tényleg tudott.

Az öreg 2007ben adja elő a művét zongorán.

 

Valami történt 1972ben. Egy bizonyos Popcorn Fesztiválra hivatkoznak több helyen is, de értékelhető információt erről sajnos nem találtam. Azt azonban biztosra vehetjük, hogy abban az évben sok feldolgozása született a számnak, ezért nem is tartom hülyeségnek, hogy egy fesztiválra írták volna őket. Úgyhogy a mai adag feldolgozást 1972ből bányászom elő nektek. Abból az időből, amikor még volt reménye az igényes elektronikus zenének.

Az első feldolgozónk egy bizonyos Mat Camison, aki még énekelt is alá franciául.

(katt IDE a videóért)


Az Anarchic System is készített egy saját verziót hozzá.

(katt IDE a videóért)

 

 A La Strana Società nevű formáció feldolgozása:

Jean Michel Jarre, az igényesebb elektronikus zenészek között rendkívül elismert, de minket most az érdekel leginkább, hogy ő is feldolgozta a pattogót.

Egy Antoine névre hallgató tömeggyilkos is szedte áldozatait a popcorn eléneklésével, szintén franciául. Szerintem rémes a fickó. (bár lehet csak a frizurája miatt mondom...)

Tehát ma a 60-as, 70es évek elektromos zenéjének a válaszát láthattuk a Popcorn-ra. Holnap egy kicsit másabb vizekre evezünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr971379051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amerigo B · http://magyardal.blog.hu 2009.09.20. 13:18:11

Ez egy igazán jó választás!
Nincs ember aki ne hallotta volna a Pop Cornt valamilyen formában. Na jó Afrikában talán találni. Az elektronikus zene nagy ikonja, ha tehetek ilyen kijelentést az általam nem sokra tartott műfajról. Hazudnék ha azt mondanám teljesen elzárkózom tőle. Előbb meghallgatom és utána alkotok véleményt. Szóval valamilyen szinten fogyasztó vagyok én is. Formálja nézetem.

balukaaaa teh master · http://gothic-risen.blog.hu/ 2009.09.23. 17:37:19

@Beemre:
kösz.

és még egyszer felhívnám az olvasók figyelmét, hogy aki tudja mi történt 1972-ben, és érdemben el tudja magyarázni nekünk, annak...
nagyon szépen meg fogom köszönni. bizony ám...
süti beállítások módosítása