Ma az ördöggel cimborálunk.
2010.01.11. 20:00
Bizony. A Rolling Stones egyik legjobb száma, a Sympathy For The Devil következik. És persze feldolgozásai. A dal a világ gonoszságát mutatja be az ördög szemszögéből, és még az elbeszélő személyét is találgatnunk, nem mint ha a cím és (én az előbb) nem árulná el. Tovább után merüljünk a pokol bugyraiba, lássuk milyen feldolgozási vannak ennek az ördögi számnak.
Az eredeti nóta nem mai gyerek, 1968-ban jelent meg a Beggars Banquet albumon. 4 dolog van, ami miatt imádom. Az egyik a karneváli vagy nem is tudom milyen hangulatú háttérzene. Aztán ott van még Mick Jagger szenvedélyes előadása, a végén lévő kappan sikítozós rész, és Keith Richards elemi gitárszólója. Istenem az a hangzás... Zsigerből nyomja, olyan mintha csak úgy hirtelen jutna eszébe mit játsszon, persze előre megírt nóta, de ezt a hangulatot élem át, mikor hallgatom. Tessék hallgatni, itt az albumverzió:
Egy koncert a 2005-től 2007-ig tartó guinnes rekorder Bigger Bang Tour keretén belül. Bebizonyítják, hogy öreg rocker nem vén rocker, ők azok, akik száz éves korukban is a színpadon fognak állni.
A leghíresebb feldolgozást talán a Guns And Roses követte el, az ő verziójuk az Interjú a Vámpírral című film betétdala lett. Ha jól emlékszema filmre, a végén a csattanónál a kocsiban csendül fel. Slash nagyon nagy gitárszólót nyom benne, nem gondoltam volna, a Sympathy For The Devil szólója ilyen tiszta hangzással is tetszeni fog. 1994-es feldolgozás.
A svéd Tiamat doom metál átiratot készített. Annyira nem vagyok vele megelégedve, a hangulata nem fogott meg, de azért érdekes lett ezzel a "suttogós" énekkel és mélyrehangolt zenéjével. A végén lévő háttérének az tetszett. 1999-ben jelent meg a Skeleton Skeletron albumukon.
A Bossa and Stones egy feldolgozás album, melyen különböző előadók adnak elő Rolling Stones számokat Bossa Nova műfajban. A stílus a jazz, samba és lounge elegye. Érdekesnek érdekes, de ezt se nekem találták ki. 2007-es album.
2005-ben maga Ozzy Osbourne is elkészítette a saját feldolgozását az Under Cover korongjára. Jó kis verzió lenne, ha nem Ozzy énekelne. Nekem csak az a bajom vele, nem igazán vagyok kibékülve az öregkori hangjával. Viszont tetszik, hogy tényleg feldolgozás, elrugaszkodnak az eredetitől.
Első női versenyzőnk Natalie Merchant. Ő élőben adta elő 1996-ban, a felvételt '99-ben jelent meg lemezen, a Tigerlily albumának újrakiadásán. Nekem tetszik az ő verziója. Jó hangja van, bár Lucifernek nem tudnám elképzelni. :) A zenében a klasszikus rock vonalon mozognak.
Aki nem ismerné a Laibach-ot, egy korszakalkotó szlovén avantgarde művészeti csoport és zenekar, akik behatárolhatatlan stílusú muzsikát játszanak, de az indusztriális jelleg mindenképp megvan. Persze nagyon nem az én műfajomban alkotnak. A Sympathy for the Devil 7 különböző változatban került fel a dal címét viselő EP-re. Amelyiknek klipjét belinkelem az ilyen industrial, szintipop, 70es évekbeli akciófilm-zene keveréke. Hát eléggé bizarrul hat. Az énekes meg szinte hörög. A klip se semmi. No lessétek is meg gyors:
Második női versenyző Jenny Silver egy svéd énekesnő. Nekem szimpatikus volt az erőteljes előadása, ezért fel is kerül a blogra.
Menjünk vissza az időben 1969-be, ugyanis elfelejtettem bemutatni időrendben az első feldolgozót, aki szintén a női tábort erősíti. A Reviewing the Situation albumán énekli a dalt Sandie Shaw.
Itt fél percig bele lehet hallgatni a The Electric Hellfire Club indusztriál jellegű elgondolásába, nem épp hétköznapi ez sem, nekem elég volt a fél perc ízelítő.
Na amikor azt hiszem nem érhet nagy meglepetés, akkor jön egy olyan feldolgozás, ami felborítja ez irányú tézisemet. A Blood, Sweat & Tears jazz változata egy igazi kincs. Symphony For the Devil címen adták ki a 3. albumukon 1970-ben. Valóban egy szimfóniát hoztak létre, nagyon ügyesen keverik a műfajokat, sose tudod épp mi fog jönni, tele pakolták meglepetésekkel a muzsikát, egyszerűen imádom. És az énekes hangja, úú beleborzongok.
A Janes Addiction alternatív rock feldolgozása sem sikerült rosszul. 1987-ben jelent meg a zenekar koncertalbumán.
1973-ban énekelte el Brian Ferry. Ő is adott némi pluszt a számhoz, például a végén ez a big band kiséret tetszik, úgyhogy az ő feldolgozását is megdicsérjük. A These Foolish Things lemezén jelent meg, az albumboritón Travolta és Al Pacino keveréke a fazon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Durbints 2010.01.15. 09:34:56
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.01.16. 19:58:26
Durbints 2010.01.18. 13:21:03
Durbints 2010.01.18. 13:59:51
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.01.18. 20:38:53
Viszont a rakétáscsibés borító mindent visz.