Még a kezdettekkor készítettem egy bejegyzést a Rolling Stones, Paint It Black című számához. Akkor viszonylag elég kevés művet soroltam fel, most itt az idő, hogy bővítsük a  repertoárt.

Kezdjük egy kis hazaival. Szabó Gábor, a tengerentúlon világhírre szert tevő magyar jazzgitáros játékat hallhatjuk az alábbiakban. Ő a gitárjátéka mellé némi népies színt is visz bele. Nagyon tetszik. 1966-ban jelent meg a Jazz Raga Lp-jén.

 

Még mindig '60-as évek. A dal német fordítását és big band átiratát énekli Karel Gott nótamaister. A zenei alap tetszik, Karel stílusa már kevésbé. 1969-os In einer Welt für uns zwei lemezére került fel.

 

A Szemcsapdán Tankos hívta fel a figyelmem a Rage feldolgozására. A dal a zenekar XIII albumán található. Jó kis szimfónikus támogatású metál muzsika, tetszik. Album és koncertveziót is kaptok.

 

Hogy a hölgyek is képvilseltessék magukat: A múltkor az immigrant Song-os bejegyzés kapcsán fedeztem fel a fiatal tehetséget, Margot MacDonaldot. Eza  feldolgozása is szintén a 2009-es Walls cd-jén jelent meg. Sajnos csak koncertverziót találtam, nem túl jó a hangminőség, de nekem tetszik a fiatalos, dallamos rockzenéjük.

 

A The Unseen is energikus hardcore verzióval készült. A refrént üvöltözik, de nekem ennek ellenére elnyerte a tetszésemet. A punkok 2005-ös State of Discontent albumán keressétek. Még klippet is forgatak hozzá, tiszta CoD 4 lett.

 

Még mindig punk, de az előzőhöz képest visszafogott a The Avegers verziója. Méghozzá női énekessel. Ez is nagyon tetszik, főleg az, hogy a vége felé beindulnak.

 

Most egy góth-pagan rock zenekar, az Inkubbus Sukkubus következik. Itt is nő az énekes, nincs is rossz hangja. A zene itt is kap színfónikus kíséretet, nagyjából egy súlyban is van a rock és a vonós alap. A végén egy férfi is vokálozik. Nem kell mondanom, engem meggyőztek. Az 1997-ben megjelent Vampyre Erotica lemezen foglal helyet. Sokan a Within Temptionak tulajdonították ezt a számot, nem kell bedőlni nekik!

 

A Gob egy kanadai punk rock banda, ők is elkészítették a Paint It Blacket a saját szájízük szerint. Nem lett rossz. Egy Stephen King film betétdalaként is felcsendült.

 

A death-gothic metálban utazó Darkseed feldolgozásától először féltem, de egész jó lett. Nem hörögnek benne, egész dallamos, a szóló is tetszik, szóval piros ponty. A 2005-ös Ultimate Darkness albumot kell beszereznie annak, aki cd-lejátszóban akarja hallgatni. (Mindent elkövetek, hogy ne ugyanaz legyen a szöveg ilyenkor...)

 

A Svéd black metál legenda, a Marduk is feldolgozta. Nekem ennyi hörgés meg negativitás már sok.

 

Ugyanez a vonatkozik a The Black Dhalia Murder előadására is, amiben semmi élvezhetőséget nem találtam. Nekem ez túl csörömpölős zúzás és artikulálatlan hörgés. Viszont tudom, hogy páran komálják az olvasóim közül, ígyhát itt a helye. A 2002-es A Cold-Blooded Epitaph EP-re került fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr911688432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.06.03. 22:38:18

@akos1000: Köszi a linket. ahogy nézem, már megint van egy cikkre való új feldolgozás ebből a nótából. Hamarosan meg is csinálom.

akos1000 2010.06.05. 11:03:53

Szívesen:)
Ez a hobbim:D

Sir Integra 2010.06.15. 21:42:25

Egy világ dőlt össze benne. Komolyan azt hittem az Within Temptation volt, annyira meg voltam győződve, hogy utána se néztem, a zenekar sem érdekelt igazából annyira. Nade bazz.

Sir Integra 2010.06.15. 21:49:45

^ Najólvan, ami meg "Helloween"ként volt meg az meg Glen Tipton. :'D
süti beállítások módosítása