Mindig nagy megtiszteltetés, ha egy szerző saját maga küldi el a dalát a blogra. Most is ez történt. Rich-Zed küdte el rap művét, amiben a I Just Died in Your Arms című nótát használták fel alapnak. A dalnak több más feldolgozása is van, ha kiváncsiak vagytok rá, kattintsatok a továbbra.

Az eredeti nóta 1986-ban jelent meg a Cutting Crew, Broadcast című albumán. A dal címében lévő mondatot a szerző, Nick Van Eede szex közben találta ki, az orgazmus metaforájaként, leírta és később felhasználta ennek a balladának az írásánál. A dal a legtöbb slágerlistán, többek között Amerikában is az első helyre került '87-ben.

 

Rich-Zed rappel és Veritaz mixelte össze a dalt 2006-ban az előbbi Ex Machina albumán.
Ha tetszik, letölthetitek a zenészek tárhelyéről: http://veritaz.fw.hu/

 A kedves feltöltő (én) valamit nagyon elbaltázott, mert lett a végére 1 üres félperc, pedig a movimékerben még jó volt...

 

Elég sokan hivatkoznak a Foreigner-re, mint előadóra, kicsit utánanéztem, és arra jutottam a zenekar nem játszotta a dalt, ez valami neten keringő félreértés.

No lássuk viszont a többi feldolgozót.

 

1995-ben a kanadai Joéé készített egy dance, mégpotosabban freestyle verziót. szerintem túl nyálas.

 A '90-es években több remixet is készített a Go Mental. Többek között a '99-es Dancemania Speed 2 válogatáslemezen is megtalálható. Hogy szavakkal leírjam, milyen kínokat éltem át hallgatása közben, ahhoz kevés vagyok. (Mondjuk hasonló prüntyögést még anno commodore-os játékokban hallottam.)

 2001-ben a Smokie készített egy saját verziót az Uncovered Too albumára . Ők maradtak a könnyed rockzenénél. Tetszik az énekes hangja.

 

2003-ban a finnek nyúltak hozzá, bár az első másodpercek alapján másra számítottam, de szerencsémre ez egy metál verzió, a To/Die/For-tól. A Jaded című lemezükön található. Tetszik. 

 

2003-ban készült egy német dance variáció is, amit kislemezen adott ki a Resource. A klipjéből megtudjuk, hogyan keletkeznek a gabonakörök.

 

A 2004-es norvég Idolban sajnos nem viking metál változat hangzott el, csak egy szimpla pop előadás. Pedig ez előbbi mekkora ötlet. :) Következik: Sandra Lyng Haugen

 

Mégegy dance remix, méghozzá Volare-tól, a 2006-ban megjelent Max dance 07 válogatáson megtalálható.

 

2007-ben a Northern Kings rögzítette a feldolgozását a debütáló Reborn lemezre. Egy lassú szimfónikus metállal készültek. Az első fele a dalnak akusztikus, később kerül delej az elektromos gitárokba. A csapatból csak Jarkko Ahola énekel. Szép verzió.

 

Szintén 2007-ben jelent meg a pop punk Faber Drive feldolgozása. Ők a Seven Second Surgery albumukra pakolták fel a dalt. Ez se rossz. Nem tudom ki csinálta ezt a videót, de a legjobb 10 klipbe beszavaznám.

 

Szintén ebben az évben újabb dance verzió(k), a dalt Leana énekli és több változatban is megjelent a kislemezen. Kaptok egy oridzsinált meg egy olyat, amiben Eric Kupper csapatja alá a tuctuc-t.

 

2008-as lemezén adta ki a Powerworld powermetal powerfeldolgozását. A zene tetszik, az énekes hangját második hallgatásnál kedveltem meg.

 

Halála után több 2Pac remixhez is felhasználták. itt egy példa:

 

Valaki Jay-Z, Moment of Clarity dalával is összemxilte.

 

Hasonlóképp járt DMX-is. Azt hiszem, bár youtube kommentekben megy a vita, mi is ez. De szerintem ugyanazt a női vokálos/vagy felgyorsított verziót használják alapnak.

 

2008-ban szintén hip-hop verzió látott napvilágot, Smitty és T-pain tolmácsolásában. A producer DJ Felli Fel volt.

 

Idén jelent meg a Dommini egész király, gótikus (szerintem ez inkább alternatív) rock verziója. A love is Gone lemezen található.

 

 David Cook egy keményebb verziót szokott koncerteken játszani, sajnos még nem jelent meg lemezen, pedig jóság lenne.

 

Az még megjegyezném, multimédiás példa nélkül, hogy a dalból sokan loptak részleteket, például DJ Bobo, Mika, Rihanna, és még sorolhatnám...

A bejegyzés trackback címe:

https://feldolgozasalatt.blog.hu/api/trackback/id/tr752340723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VHB 2010.10.07. 16:42:22

Huhh. Nagyon szerettem anno ezt a dalt. Érdekes, hogy számomra csak a David Cook verzió elfogadható. Erre pont ez a lexarabb minőségű... Jó lenne ha kijönne lemezen.
süti beállítások módosítása