I. Feldolgozás készítő verseny
2010.09.18. 18:00
Figyelem! Mivel a szavazószofvert tartalmazó szerver több, mint egy hete nem elérhető, ezért új programot kellett keresnem. Sajnos az eddigi szavazatok elvesztek. Épp ezért a szavazás bővített határidővel újraindul. Nagyon sajnálom, elnézést a kellemetlenségért. Az új szavazás már él, a cikk végén a szokott helyen találjátok!
Végre valahára eljött amire vártunk, meghallgathatjuk a feldolgozás készítő versenyre érkezett műveket. 28 dalt kaptunk, nagyon örülök, mikor elindítottam, még ennyire se számítottam. A számok sorrendjét összekevertem, így aki több dalt küldött be, ne lepődjön meg, hogy nem egymás mellett találja a nótáit.
Szavazó alkalmatosságot a cikk végén találjátok, úgyhogy lehet izzítani a rokonságot, cimborákat, a komplett iwiw és facebook partnerlistát, esetleg a Iccogató kocsma Fröccsarátok asztaltársaságát, hogy jöjjenek szavazni. Természetesen mindenki hallgasson végig mindent és a szerinte legjobbra szavazzon, nem ám egyből a sógorkomára... A szavazás szeptember 31.-én jár le. A zsűri is addigra hozza meg a döntését.
Mindenki megérdemli a figyelmet, nagyon jó darabokat küldtetek, kellemes szombat délutánt okoztatok, úgyhogy nekem már megérte.
Végül úgy láttam jónak, hogy most csak 1 kategóriát indítok. Pedig érkezett egy vers feldolgozás is, aminek nagyon örülök, remélem jövőre még több jön. Amin még meglepődtem, hogy több rock/metál dalt dolgoztatok át más műfajban, míg metálra átdolgozás csak egy jött, pedig a blogom tartalmának nagy része ebbe a műfajba tartozik. Ez persze nem baj, csak a épp a fordítottjára számítottam.
Remélem sokan megnézik a munkákat, és mindenki nyer valamit a szerepléssel. Én szurkolok az egész társaságnak.
Nikodém Norbert - What a wonderfull world
Nikodém Norbert egy lap steel gitárra(szokták hawaii gitárnak is hívni) írta át Louis Armstrong - What a wonderful world dalának zenéjét.
Az eredetit itt meghallgathatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=xotoDy5806Y
HatSwingBand - Spiderman
A HatSwing Band a népszerű képregényből készült rajzfilm főcímdalát dolgozta fel, megmutatva, hogy a swing nem halt meg az 50-es években.
Az eredetit itt találjátok: https://www.youtube.com/watch?v=4o29VoxtsFk
A feldolgozás a zenekar myspace profilján hallgatható meg: http://www.myspace.com/hatswingband10
(A profiljukon lévő összes dal nevezve van, a mohók előre hallgathatnak)
Pablo Slam, Michael Kentish - Devil Inside
Az INXS rockslágeréből, a Devil Inside-ból készített egy elektronikus rock keveréket Pablo Slam és Michael Kentish.
Az eredeti ezen a linken elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=P44IBiyIWfQ
INXS devil inside (pabloslam feat. Michael Kentish) by pabloslam
Bitó Kisband - Big in Japan
A Bikicsunáj révén napjainkban második fénykorát éli az Alphaville slágere. A Bitó Kisband szintén magyarosított verzióval készül, ám halandzsa helyett, paródia magyar szöveggel.
A 100% original bikicsunáj itt található: https://www.youtube.com/watch?v=c98qdFQF7sw
A feldolgozás alattos cikk az eredetiről: http://feldolgozasalatt.blog.hu/2009/09/01/nagyek_japanban
Bitó Kisband - Big in Japan by hollsound
Wined Up - Ace of Spades
A Wined Up zenekar elgondolkozott azon, mi lenne ha a Motörhead vagány, szőröstökű R&R arc frontemberét, Lemmy-t mondjuk sanzonénekesek nevelik fel. (Szerintem hasonló lenne az eredmény, ha nem találják fel az alkoholt, aztán szegény Lemmy nem reked be :D ) A Wined Up sajnos azóta felbomlott, de ez senkit ne akadályozzon meg abban, hogy rá szavazzon, ha tetszik.
Az Ace of Spades, eredetiben: https://www.youtube.com/watch?v=9e5cqe_JE0Q
JustKiddin - Nyúl
A Justkiddin egy vidám feldolgozás mixet készített Alanis Morissette - All I Really Want és a The Corrs - Toss The Fears dalaiból, továbbá a kisnyulacskás gyerekdalból, de egy kis rész feltűnik a Los Del Rio - Macarena-jából is.
Íme a hozzávalók: https://www.youtube.com/watch?v=BXCCv5ngyI0
https://www.youtube.com/watch?v=UHjS8Oz8Gkg (igazából egy népdal az eredeti, de ez jó)
http://www.metacafe.com/watch/193410/los_del_rio_macarena/
A főzet:
Flame Spirit - Menyország Tourist
A Flame Spirit nem tartotta elég keménynek a Tankcsapda-Menyország Tourist számát, ezért mégjobban metálisította. Gyorsabb tempó, metál hangzás, metalcore ének.
Az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=0G3OnxmiPUg
Diszkrét báj - Ronnie
A Diszkrét báj a Metallica - Ronnie című dalából készített egy akusztikus, instumentális verziót.
Íme az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=WB-vwdj5NYA
In:formation - Bíztató
Az egyetlen csapat, akik versfeldolgozással is készültek, az In:formation. Ők József Attila - Bíztató című versét zenésítették meg. Trip-hop.
A vers: http://hu.wikisource.org/wiki/Biztat%C3%B3
Szabó András - Ott torony volt
Napjaink egyre népszerűbb hangszere az ukulele. Szabó András a Balaton (és a Trabant) zenekar régi dalát, az Ott torony volt-ot adja elő ukulelén.
Az eredeti(k) (A Trabant volt hamarabb, de ők csak nagyon szűk körben játszottak)
http://il.youtube.com/watch?v=DxEq7aFbk6k
https://www.youtube.com/watch?v=FhZ9ie8HY2w
Szupercella - Two of us
A Szupercella a Beatles dalát, a Two of Us-t bluesosították. Annyira megtetszett nekik a dal, hogy később magyar szöveget is írtak hozzá. Mindkét verzióra lehet szavazni.
Az alapmű: https://www.youtube.com/watch?v=2Ztr8j_-gD4
Az angol verzió:
és a magyarnyelvű:
Nikodém Norbert - Feel
Akartam írni még a verseny előtt, hogy igazán csinálhatna valaki egy feldolgozást Robbie Williams - Feel című számából, mert nem igazán van belőle, pedig nagyon jó rock/metál muzsikát lehetne belőle készíteni szerintem. Aztán mégse írtam meg e ötletet, ne befolyásoljam a nevezőket, erre tessék van egy lap steel gitáros verzió.
Az eredeti változat: https://www.youtube.com/watch?v=olYVnvfPDoI
JustKiddin - Walk Away
A nevezők még nem tudják, de ez a dal már meg lett említve a blogon. Nem baj, Kelly Clarkson dala új köntösben, boci boci tarkával.
Ahogy Kelly Clarkson énekli: https://www.youtube.com/watch?v=PQPTeEadoEE
Gorcsev & Lam - Diamonds & Gold
A Cluster One oldal szerzői egy western koncepcióval készültek. Az alap a Diamonds & Gold, Tom Waits dala. Igaz, hogy a stílus a western hangulatú, de szerencsémre nem country.
Amiből kiindultak: https://www.youtube.com/watch?v=z19F7dt3ARU
Bitó Kisband - Introantre /Alterkollázs/
A zenekar egy másik nevezett dala az Introantre. Egy kicsit kilóg a feldolgozás kategóriából, de végülis belefér. A dal szövegének nagy része régi alterzenekarok szövegeinek összeollózása.
Itt található egy kis info a dalról: http://hollsound.freeblog.hu/archives/2009/01/04/Bito_Kisband_-_Introantre_alterkollazs_-_homevideo-k/
HatSwingBand - Sunny
Megint szving. A Sunny-t sokan a Boney M slágerének gondolják, de az is csak egy feldolgozás, az eredeti Bobby Hebb. (Na majd erről is jön egy poszt. :) )
Ami az EREDETI: https://www.youtube.com/watch?v=rgoNEPormBE
meg a boney m is, annak aki nosztalgiát érez iránta: https://www.youtube.com/watch?v=T5xN6_bO8YQ&NR=1
A feldolgozás az előadók myspace profilján meghallgathatók: http://www.myspace.com/hatswingband10
Menyét - goNba
A Menyét zenekar a Beatles nagy slágerét, a Come Together-t rockosították. A dal közepén van egy kis utalás a Pearl Jam-re. Aki megmondja melyik dalra, kap egy pirospontot.
Az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=N8LZGQ4MkvQ
JustKiddin - Tank
Milyen az, amikor a Tankcsapda tart 5 perc pihenőt? JustKiddinék a jazz alapmű Take Five-t keverték össze a TCS - Szabadon című számával.
A Take Five a blogon: http://feldolgozasalatt.blog.hu/2009/04/05/5_perc_1_oraban_olvasonk_kerte
A Tankcsapda: https://www.youtube.com/watch?v=eE5eFKXkIwI
Szabó András - Dance with me
Újra ukulele. Most az Alphaville - Dance With Me-t hallgathatjuk meg eme hangszeren.
Táncolj az Alphavillelel: https://www.youtube.com/watch?v=YfoIF8zpVCw
HatSwingBand - Save the last dance for me
Szving következik, a Save the last dance for me a The Drifters dala volt 1960-ban.
Az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=n-XQ26KePUQ&feature=related
A feldolgozást megint a Myspace-en találjátok: http://www.myspace.com/hatswingband10
In:formation - Riders on the Storm
A Doors klasszikusát hallgathatjuk meg trip-hopban, Jim Morrison hangjának felhasználásával.
Íme az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=DKbPUzhWeeI
Nikodém Norbert - A Lovely Way To Spend An Evening
A steel lap gitáros instrumentális előadásban most egy nagyon régi, 1943-as nóta feldolgozását hallhatjuk.
Az eredetit hirtelen nem találtam, majd egy külön posztban, most itt ez a legrégebbi verzió, amire 5 perc alatt rábukkantam, vegyük ezt viszonyítási alapnak: https://www.youtube.com/watch?v=SvgJaZaG-SY
Bitó Kisband - Haumann Péter
A 2. műsor zenekar dalát is feldolgozták a srácok.
Íme az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=Ug-GvxYwPWk
Bitó Kisband - Haumann Péter (a 2. Műsor zenekar számának feldolgozása) by hollsound
Szabó András - Never let me down again
Szintetizátor helyett ukulele. Szabó András akusztikus Depeche Mode feldolgozását halhatjátok.
Az alap: https://www.youtube.com/watch?v=guOdrBNFksM
HatSwingband - Feeling Good
A The Roar of the Greasepaint—the Smell of the Crowd című musical egy betétdalát hallhatjuk szvingben.
A feldolgozás alatt is foglalkozott már vele: http://feldolgozasalatt.blog.hu/2009/03/10/jo_indulat_ezt_kerte_az_olvasom_szivesen_teljesitem
A feldolgozás meg emitt található: http://www.myspace.com/hatswingband10
Bitó Kisband - Nem kaphatok még
A Bitó Kisband a Depeche Mode - Just Can't Get Enough dalát is átköltötte magyar nyelven.
Az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=Pwqd4v69Wt4
Bitó Kisband - Nem kaphatok még by hollsound
Lam - Sk8er Boi
Avril Lavigne dala kicsit másképp, a Sk8er Boi akusztikus verziója úgy szól a Lamorak tolmácsolásában, mintha a '60-as évek nagy amerikai country sztárjai adnák elő.
Az eredeti: http://www.dailymotion.com/video/x1bgj7_avril-lavigne-sk8er-boi_music
És íme a szavazócédula:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.09.04. 23:07:37
a.Nati · http://szeifertnatalia.wordpress.com 2010.09.05. 01:14:24
a.Nati · http://szeifertnatalia.wordpress.com 2010.09.05. 02:26:08
Alive?
Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.09.06. 06:19:36
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.09.10. 07:02:22
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.09.11. 23:12:51
2010.09.13. 12:59:42
Mi legyen erre a helyzetre a megoldás? Úgy tűnik, poll-r nem akar feltámadni. :(
Ne kerüljön át a dolog a Facebookra? Ott nincs csoportotok még, ahogy láttam.
Bocsi, másban nem tudok segíteni, csak ötletekkel... -.-
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.09.15. 00:15:04
A szavazás meghosszabbítva, de mindjárt kiadok ezzel kapcsolatban egy hivatalos sajtóközleményt :)
2010.09.15. 23:48:56
2010.09.18. 23:46:28
2010.09.20. 14:52:40
Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2010.09.20. 15:29:23
neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.26. 00:53:55
A Csapda miért nem tud úgy szólni, ahogy a Menyország Touristot megcsinálták a srácok?